kegyelem növekedése: az emberi lélek →istenismeretének és →istenszeretetének gyarapodása. - A →trienti zsinat az érdemszerzéssel kapcsolatban beszél a ~ről. A prot. teol. fölfogással szemben tanítja, hogy jócselekedetekkel →érdem szerezhető, s ez növeli a belső kapcsolatot Krisztussal (D 799, 803, 842, 851). János evang-ában a Szentlélek eleven hatását az élő víz képe határozza meg. A forrás maga Krisztus, az örök élet tőle jön (Jn 4,14; 7,38). Az élet kenyeréről szóló beszéd hasonlóképpen a vele való kapcsolatot fejti ki. Krisztus gyarapítja bennünk a lelki életet úgy, hogy az az örök életre is megmaradjon. A kifejező kép a szőlőtő hasonlata: Krisztus maga ad erőt a termés meghozatalára (Jn 15,1-11). Pál ap. szerint kegyelmi életünk Krisztussal együtt el van rejtve Istenben (Kol 3,1), de minél közelebb jutunk hozzá, annál inkább részesei lehetünk teljességének (Ef 4,12-16). A növekedés megvalósul a hitben (2Kor 10,15), Isten megismerésében (Kol 1,10), a kegyelemben (2Pt 3,18). Mivel a ~t az Úr Lelke vezeti, azért abban benne van az ő állandóan erősödő hatása. A jelen üdvrendi helyzetben azonban nincs pozitív átmenet az első Ádám állapotából a második Ádáméba (1Kor 15,49), hanem negatív elemek is belejátszanak. Krisztus lelkének dinamizmusa szembenáll az evilági dinamizmussal, aminek forrása az áteredő bűn és általában a bűn. Alá vagyunk vetve a bűn és a halál törv-ének, amit csak Isten Lelke győzhet le.

A ~ egyúttal az evilágiság állandó legyőzése is. A keresztségben Krisztussal együtt meghalunk a bűnnek és az evilági kívánságoknak, hogy egyre jobban Istennek éljünk. A ~nek útja →Krisztus követése, s ez feladat marad egész életünkben. A Krisztushoz való hasonlóság egyszer majd eléri a vele együtt való megdicsőülést (Róm 8,17; Gal 3,26; Ef 4,17-24). - A ~t nem mennyiségileg kell elgondolni, hiszen a kegyelem maga sem mennyiségi. A ~vel növekszik a lélekben az odaadás, az alázat, a szeretet, az engedelmesség erénye. Isten maga is munkálja bennünk ezt, maga tisztítja meg a vesszőket, hogy többet teremjenek (vö. Jn 15,2). Az egyh. tradíció, főleg a liturgia is tanúsítja a ~nek lehetőségét. - A skolasztikus teol. az emberi természet fil. fogalmából indul ki: magunkban hordozunk olyan képességeket, habitusokat, amelyeket a kegyelem fölemel a termfölötti rendbe. A ~nek módját illetően eltérnek a vélemények: a tamási irányzat szerint a termfölötti hatás egyre jobban átjárja a lélek képességeit, s Bonaventura, Duns Scotus és Suarez szerint új termfölötti képességet is ad a léleknek. Gyakorlatilag azonban a ~t mindig abban látták, hogy az emberben egyre több az áldozatkész szeretet. G.F.

LThK IV:1015.